Lassan bontod le a rétegeket magadról: a szerepeket, a megfelelést, a régi sebek hangját, a másoktól átvett hitrendszereket… és egyszer csak megpillantasz valakit, aki már régóta ott vár: a valódi énedet.
Sokan úgy élünk, hogy többet tudunk mások vágyairól, határairól, félelmeiről, mint a sajátjainkról.Megtanultunk működni, teljesíteni, alkalmazkodni – csak épp azt felejtettük el megkérdezni magunktól:
„Én mit szeretnék?”
„Engem mi tölt?”
„Mi az, amibe igazán belesimul a lelkem?”
Az önismeret az az őszinte pillanat, amikor már nem menekülsz a saját érzéseid elől.Nem söpröd szőnyeg alá a fájdalmat, a félelmet, a bizonytalanságot.
Mert megérted: ezek nem ellenségek, hanem útjelzők.
A lelked pontosan tudja, merre kéne menned – csak meghallgatásra vár.
Önismeret = felelősséget vállalni önmagadért.A döntéseidért.
A határaidért.
A jelenlétedért.
A kapcsolataidért.
És a legfontosabb: azért, ahogyan magadhoz viszonyulsz.
Mert az, amit befelé adsz, kifelé is kivetül.
Ha belül szeretet, tisztelet és figyelem van, a világ is máshogy reagál rád.
A legnagyobb felismerés mégis az, amikor rájössz:nem azért változol, hogy másnak tetsz.
Azért változol, hogy önmagadhoz igazodj.
Az önismeret felszabadít.
Leveszi rólad a „kell”, a „muszáj”, a „mit gondolnak majd rólam” terhét.
És helyette ad valami sokkal értékesebbet: tisztaságot.
Önazonosságot.
Belső erőt.
Ma tegyél fel magadnak egyetlen őszinte kérdést:
Mi az, amit már régóta érzem, de még nem mertem kimondani magamnak?
A válasz mindig mélyebb kapukat nyit meg benned, mint gondolnád.
Szeretettel,
Katy
.jpg)
